Emlékeim szerint úgy kezdődött az egész, hogy a januári blogtali korán véget ért. Nem annyira korán, csak úgy tűnt. S utána az ötlött fel bennem, hogy szervezek egyet, ami nem Budapest helyszínű. A gondolatot tettek sora követte, nem sok idő múlva helyszín is adódott, ha nem is könnyen. A helyszínkeresési mizériát nem ecsetelem (azt hiszem írtam róla), végül anyagi megfontolásból lett a helyszín az, ami. Időközben persze akadt pár megbeszélnivaló, pl. hogy mi legyen a kaja. Mert kaja nélkül el sem tudok képzelni egy „ott alvós” bulit. S nem csak kajára van szükség, hanem az összes mellékes dologgal számolni kell, mint amilyen a hideg-meleg vízzel rendelkező vizesblokk, konyha, WC-k, legyen delej (=áram), lehetőleg ne sátoros buli legyen, stb., stb. Ennek maradéktalanul megfelelt a kiszemelt hely. A kaját is megszavaztuk, az „igényes csirke” á la Iguazu is bejövős volt mindenki számára.

A múlt hét cseppet sűrűre sikerült annak ellenére, hogy próbáltam idejében mindenről gondoskodni. Hétfőn reggel érkeztünk meg a lengyelországi versenyről (majd írok róla), s kedd reggelre már a helyi tévébe invitáltak bennünket (president+én) egy rövid beszámoló erejéig. A hét közepe telt a cseresznye és meggy szedés fáradalmaival, közben jöttek a levelek egymás után, amiben lemondták a részvételt páran. Nem tapsikoltam örömömben, de megértettem őket. Nekem is volt/lesz olyan dolgom, amikor nem tudom melyik kezembe harapjak…

Csütörtökön elszáguldottam s elhoztam a megrendelt csirkemelleket, meg egy mókányi, mintegy 1.30 kg csirkemájat. Délután elkészült a mintegy 170 db csirkemell szelet, és estére készen lettem a sok hagymával, némi fűszerekkel bolondított csirke májjal is. Csak díszítésre gondoltam, nem mindenki kedveli a pirított csirkemájat.

Reggel bepakolás az autóba, majd irány a buszállomás, ahová kedves segítőtársam is megérkezett. Közben telefonos egyeztetés Monogonnal, majd indulás, s 15 km megtétele után kipakolás a helyszínen. Időnk volt, mint a tenger, majd’ mindenki délutánra, vagy késő délutánra jelezte érkezését. Italok a hűtőbe, jégkocka előkészítése esetleges felhasználásra, tányérok, eszcájg, miegyéb, stb J Lacival lementünk a bekötőút végéig, aztán kevés várakozás után Monogon érkezett elsőként.

Visszatértünk a pihenőházhoz, kóstolgattunk egy kis veresbort, beszélgettünk, s hipp-hopp befutott egy szép nagy fekete autó, rég nem látott két baráttal. Sokat nevettünk, közben invitáltam őket egy kis eszegetésre. Aztán telefonált Matin, hogy leszálltak a buszról. Megkértem a nagy fekete autó gazdáját, hogy menjünk Matin és Lonelycloud elé. A bekötőútig le is mentünk, én pedig gyalogláb nekivágtam a faluba vezető útnak, aztán mentem, és mentem, és mentem… A Naplementét mindannyian másként láttuk, ők arról az útról amelyen voltak, én a másikról, s mint később kiderült a kettő nem egyezett. Közben majd’ berezeltem a kutyáktól amik rendre megugattak mikor elmentem a porták előtt amelyet felvigyáztak. (Ezt persze elhallgattam ott) A nagy fekete autó gazdája nem bírt tovább várni s utánam jött. A végeredmény pedig az, hogy immáron heten voltunk. Lonelycloud bizonyította, hogy tud enni. Nem keveset.

Már csak az „ötösfogatra” vártunk, ők pedig gondolom arra, hogy megérkezzenek. Végre teljes volt a csapat, örültem annak hogy együtt vagyunk. Beszélgettünk a világ megváltásáról, zeneelméletről, Halottak Könyvéről, tambourbotról, trombitálásról, s sokat is nevettünk. S nem keveset ittunk is. Hajnali négy óra felé - amikor a madárkák már kezdenek énekelni -, bedőlt a társaság, merthogy aznap már vége is volt az összejövetelnek s még mindenkinek haza is kellett érnie. Elcsendesedett a pihenőház, s Lacival kezdtük gyártani a reggelire s az utazásra szánt szendvicseket. Nem sokkal hat óra előtt még sikerült telefonálnom annak az embernek, aki segédkezett a pihenőház bérlésében. Ők akkor indultak egy versenyre, én kívántam egy kalappal az útra s a versenyhez is természetesen. Majd szeletelni kezdtem a szendvicsekhez a szalám(l)it. Szeletelés közben ragadt le a szemem, de még a szobáig eljutottam azzal a szándékkal, hogy muszáj 20-30 percet hunynom, mert összedőlök a fáradtságtól – meg attól az elfogyasztott szesztől, ami bennem volt már.

Nyolc előtt sikerült eszmélnem, kimentem hogy befejezzem a szendvicsgyártást, de már nem volt mit befejezni. Míg én aludtam, Laci befejezte, becsomagolta, kiporciózta az adagokat. Ezúton is köszönet érte! Hűtő kinyit s deFalla felfedezte a vércukorszintemelő Red Label-t. Egy palacknyit. S búcsúzkodás közben meg is néztem az üveg fenekét… Nem szokásom (mindig) letagadni ha valamit csinálok, most sem teszem. Nem is tudnám. Benyaltam, szétcsúsztam, lerészegedtem. Szabadon választott J

Büszke semmi esetre sem vagyok rá! Csoportkép készítése után azzal rebbent szét a társaság, hogy ez bizony ismétlést kíván. Hogy hol? Vámházkörú  Ugyanitt – miután felújították az épületet. Az ó-bükk ősszel sem csúnya, az épület fűthető.

A beharangozott st.Iván éji tűzugrás elmaradt, érvényben lévén a tűzgyújtási tilalom s a narancssárga riasztás.

Jól éreztem magam a fáradtságom ellenére, jó volt azokkal az emberekkel találkozni, akik eljöttek. Jó lett volna azokkal is találkozni, akik különböző okok miatt nem tudtak eljönni. Szoktam emlegetni s most is megteszem: jó dologra érdemes várni. S hogy egy ilyen „ripityom” blogtali így sikerült, na ez van. Köszönöm, hogy itt voltatok ! S a végére egy rigmus amit ott meséltem: „cigaretta, kávé, kóla, féééldeci…” J